A kicsit szeles idő sem vehette el a kedvét a majális forgatagára érkező érdeklődőknek Tiszakécskén. A vállalkozó kedvű felnőttek benevezhettek a
főzőversenyre, míg a gyerekeket izgalmas versenyek várták:
kerékpárverseny, foci, sorversenyek, fejtörők.
Immár hagyományosnak tekinthető, hogy a város művészeti csoportjai
látványos műsorszámokkal szórakoztatják a vendégsereget.
Versenytáncosok, néptáncosok és modern táncprodukciót összeállító csoportok váltották egymást most is a színpadon.
A legnagyobb érdeklődés mégis a
májusfaállítást kísérte. A
Kécske Néptáncegyüttes táncosainak vezényletével
a jelen lévő lányok, asszonyok színes szalagokkal
díszítették fel a város májusfáját, amit azután
a markos legények együttes erővel
állítottak fel.
A
májusfa a régebbi időkben hagyományosan
pünkösdig állt a helyén. A pünkösdi táncmulatságon
azután körbetáncolták, „kitáncolták” a megújulásnak, szerelemnek ezt a jelképét.
A
Kécske Néptánceggyüttes tagjai sem hagyhatták, hogy azok a májusfaállításban segédkezők, akik nem maradnak a városban pünkösdig, éppen a vigasságból maradjanak ki,
ezért nyomban táncba hívták az egybegyűlteket.
A jókedvről meséljenek a rendezvényen készült fotók!