Keresés
Google

Hirdessen velünk!

Tisza Lodge Tiszaderzs

Puszta.com 
- A magyar Alföld lapja
Helyi információ --> az Ön hirdetése
+
15% nyomtatási kedvezmény

Webkamera

Webkamera Kecskemét
Ezennel a „hírös városként” ismert alföldi nagyváros, Kecskemét belvárosába invitáljuk!



Webkameránkkal a nap bármely szakában képet adunk a város Főteréről.

Kotú vagy zsombok



„Még annyival rémítőbb lett egyik sombokról a másikra való lépésünk, mikor nádszálakkal kezdénk méregetni a híg víz mélységét. Itt egy ölnyi, majd mélyebb, sőt még a fenekét sem éri nádszálunk! Borzadással egész vízi pokolnak képzeltette velünk azon helyet, hol csak a csíkok laknak a nékiek rendeltetett országokban.”

Szilágyi nagytiszteletes (1811)




A kotút vagy zsombokot, a lápvidékek sajátos képződményét mára, hogy a lápokat nagyrészt eltüntette, elfelejtette az Alföld lakossága. Az egykori árvidékek, "a régi vízi világok" idejében is  leginkább csak a lápvidékek vadászó-gyűjtögető lakói, a pákászok ismerték, az általuk kalauzolt alkalmi, „külföldi” utazók pedig - mint a Sárréten gyalogosan átutazó hajdani Szilágyi nagytiszteletes is - rettegéssel haladtak át a kotúmezőkön. Ha megtudjuk, mik is ezek a kotúk, ezen nem fogunk csodálkozni.

Árvíz idején a kotú egy kis növénnyel benőtt szigetecske a vízen, körülbelül egy ölnyi távolságra körülvéve más kotúszigetekkel. A kis sziget a vízben oszlop alakban folytatódik lefelé, egészen a víz fenekéig. Ez az érdekes lápi képződmény vízi növények összefonódásából jön létre, az elhalt növényekre mindig újabbak települnek, így növekedik a kotú akár két méteresre vagy annál is nagyobbra. Ebből már érthető, hogy a kotú nem feltétlenül biztonságos tartózkodási hely egy ember számára, pedig aki a latyakos vízbe esik, nehezen kerül ki onnan: se úszni nem lehet, kapaszkodni sincs mibe - a kotút magával rántja.

A kotún való biztonságos haladáshoz nagy gyakorlat és hozzáértés, mocsarakban eltöltött pákászélet kellett, és legjobb esetben is csak „bogdácsolás” volt, ahogy maguk a pákászok is mondták. A pákász tudta, melyik kotú mennyire erős: az idősebb kotúk valamivel többet bírtak, a fiatalok rögtön meginogtak, ezért csak szaladva, egyikről a másikra ugrálva lehetett rajtuk közlekedni.

A kotúk aszály idején oszlopaikkal kiálltak a vízből, de hogy köztük szilárd talajon,  mint egy erdőben járkálni lehessen, nagyon ritkán fordult elő, ahhoz emberöltős aszály kellett.



IRODALOM

Györffy István: A rétes emberek. In: Alföldi népélet. Válogatott néprajzi tanulmányok. Gondolat Kiadó. Budapest. 1983. 110-112.