Békéscsaba a
Tiszántúl délkeleti részén,
Békés megye földrajzi középpontjában, a
kettős Körös folyótól alig néhány km-re fekszik. Sokszor úgy emlegetik, mint
az ország keleti kapuja. Gazdasági, közlekedési és kulturális központ.
A terület már az őskor óta lakott volt, itt éltek a
szkíták, a
kelták, majd a 9. század végétől a
hunok is. A település
első írásos említése az 1330-as évekből való,
Csaba nevű faluként. Török eredetű neve, a már Árpád-korban is használatos Csaba személynévből származik.
Az eleinte még élettel teli város
a 17. században teljesen elpusztult a törökkel folytatott harcok miatt. A török elleni harcokban nagy eredményeket felmutató Harruckern János György 1716-ban, Békés megye megvásárlása után, szlovák parasztokkal népesítette be a várost. Ebből adódóan a település még ma is
a szlovák kissebség központja.
Csaba a 18. század végére vált a megye legnagyobb településévé. 1840-ben mezővárosi rangot kapott, bár még ekkor is egy nagy falura hasonlított. A vasútvonal 1858-ra érte el a várost, amikor is gyors fejlődésnek indult. Ennek ellenére a 19. század végén óriási lett a munkanélküliség, és ez munkáslázadást eredményezett, amit román katonák segítségével szüntettek meg.
Városi rangot 1919-ben kapott Békéscsaba. Az I. világháború sok szenvedést és újabb román megszállást hozott a lakosoknak; a két világháború közötti időszak pedig szegénységet a gazdasági válság miatt.
A II. világháború sem múlt el nyomtalanul.
1944 nyarán több mint 3000 zsidót vittek Auschwitz-ba; ősszel bombatámadás érte a vasútállomást és környékét, ami több mint 100 ember halálát okozta. Ezt követően pedig a szovjet hadsereg foglalta el a várost.
Megyeszékhelyi rangot 1950-ben kapott. Az 1960-as évektől több gyár is létesült itt, mint például a szerszámgépgyár, felvonógyár, konzervgyár, vagy a hűtőház és a Kner Nyomda.
Füvesített leszállópályával rendelkező repülőtere kisebb magángépek leszállását is lehetővé teszi,
a strandfürdő pedig hideg és melegvizes medencével várja vendégeit.
Békéscsaba jeles rendezvényei szinte az egész évben kellemes kikapcsolódást nyújtanak az idelátogatóknak.