A nyári napforduló ősi ünnepe, melyre mái napig tűzgyújtással emlékeznek meg. Az Iván név, melyről nevét kapta a jeles nap, szláv hatást mutat.

Június 24. egyben Keresztelő János születésének napja is. Az evangéliumokra hivatkozva állapították ezt meg a középkor egyházi teoretikusai. A Szentírás szerint ugyanis Keresztelő Szent János pontosan fél évvel volt idősebb Jézusnál. A Szent és Jézus születési idejének relációja a Bibliában rejtett módon fejeződik ki. János evangéliuma a következő szavakat adja Keresztelő Szent János szájába: „Annak [Jézus] növekednie kell, nékem pedig alábbszállnom.” A növekedés a téltől egyre hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás pedig a rövidülő nappalokra utalhat.

Keresztelő Szent János, aki a pusztába vonult tiszta életet élni és sáskákkal, mézzel táplálta testét, a pusztába települt szerzetesek, aszkéták védőszentje lett. Ezen kívül a mészárosok is védőszentjükként tisztelték, mivel János halálát bárd okozta.


Az idekapcsolódó legáltalánosabb magyar népszokás Szent Iván előestéjén a tűzugrás, melynek alapja a tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit. (A szokás ősi eredetére vall, hogy a pogány magyarok híresek voltak tűzimádatukról, rítusaikban fontos szerepe volt a napfordulókhoz kötődő tüzes tevékenységeknek.) A tűzugrás rituáléjának egészség, szerelem- és termékenységvarázsló célzata volt, másrészt az ekkor gyújtott tűznek különös erőt tulajdonítottak, ami köd, jégeső és dögvész ellen hatott. A Szent Iván-napi tüzet sok helyen a májusfa maradékából, gazból, szemétből és rőzséből rakták. Fontos volt, hogy a tűznek valót négyszög alakban rendezték el, valószínűleg a Föld Nap körüli útjának modelljére. A tűz átugrása közben szerelem- és házasságvarázsló mondókákat, hosszabb szövegeket énekeltek vagy skandáltak a szertartás résztvevői.