Ötödik rész: János vitéz

1844 telétől új fejezet nyílik a költő életében. A Debrecenben átvészelt szokatlanul hideg tél végén úgy dönt, hogy – ha időlegesen is, de – felhagy színészi terveivel és kizárólag a költői mesterségnek, a literatúrának él. Az úticél az irodalmi élet központja, Pest, ahol kéziratos verskötetének keres kiadót 1844 februárjában.

Vörösmarty Mihály közbenjárására a szabadelvű (liberális) tudósokból, művészekből és polgárokból álló Nemzeti Kör teremti meg a Versek kiadásának anyagi fedezetét. A kötet megjelenésével kapcsolatban írja Petőfi „…lett pénzem és nevem” Ugyanezen év őszén jelenhetett meg a költő két verses epikai műve, népi eposzparódiája A helység kalapácsa, és a János vitéz.

A hat nap és hat éjszaka alatt megírt János vitézt – eredeti címén Kukorica Jancsit –, az árva parasztfiú hőssé válásának magyaros verselésben zengő mesés történetét Petőfi maga szavalja el Vörösmartyéknak, akik joggal méltatják a mesterművé sikeredett alkotást. A János vitéz elsőként a reformkor egyik legnépszerűbb polgári lapja, a Pesti Divatlap hasábjain keresztül jutott el az olvasókhoz. A mű napjainkig töretlen népszerűségét nemcsak a lelki és tárgyi ábrázolás szolgálatában álló közvetlen, képgazdag nyelvének, fordulatos történéseinek köszönheti. A János vitéz szerzője, ahogyan Illyés Gyula mondja, nemcsak a nép nyelvét birtokolja, hanem a képzeletét is, s ez adja költészete sajátos ragyogását. Ebben áll Petőfi költői forradalma, melyet legjobban a János vitéz reprezentál.