(Matricaria recutica)

A kamilla legrégebbi időktől fogva használt és legismertebb gyógynövények egyike, mely az ókori egyiptomi, görög és római kultúrában is előfordul. A régi egyiptomiak a Napisten virágaként tisztelték, fájdalom- és izomlazító hatása miatt a bőrbe dörzsölve használták. Dioszkoridész görög orvos és Plinius, az 1. század híres írója, polihisztora a kamillát fejfájás, vese-, máj- és hólyagpanaszok gyógyítására ajánlotta. A középkorban a kolostorok ispotályaiban gyógyító szerzetesek receptjeiben gyakran szerepel, elsősorban általános gyulladáscsökkentő hatása miatt.

Magyarország szinte minden területén találkozhatunk sárga-fehér virágával, de különösen az alföldi szikeseken fordul elő tömegesen, s itt a legnagyobb a hatóanyag koncentráció a növényekben. Fő hatóanyaga a kamazulén illóolaj. A kamilla fészekvirágzata alkalmas gyógyászati célokra. Június-július hónapokban gyűjtik virágzatát szedőfésűvel, ügyelve, hogy csak a teljesen kifejlett virágokat szedjék. Ha fehér, nyeles virágai lefelé kezdenek hajlani, akkor már gyűjthető állapotban van a növény. Frissen és szárítva is fel lehet használni.

A magyar nyelv számos névvel illeti: orvosi székfű, katóka, pipiske, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, teafű, piperefű. Az elnevezések egy része rávilágít gyógyhatásaira. Az anyafű elnevezés pl. onnan származik, hogy a nőgyógyászatban a vajúdás idejének lerövidítésére használták, a piperefű pedig a szépségápolásban való gyakori használatára utal (gyulladáscsökkentés, bőrszárazság és –viszketés megszüntetése).