Itt a szamóca szezon! Készítsünk minél több és érdekesebb finomságot ebből a rendkívül zamatos gyümölcsből.
Hozzávalók kb. 15 gombóchoz:
50 dkg tehéntúró
4 evőkanál búzadara
2 tojás
só
citrom
zsemlemorzsa
zsiradék
porcukor
kisebb szemű szamóca
Öntet:
25 dkg szamóca
3-4 evőkanál kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1 dl víz
Elkészítési idő: 1 óra
Nehézségi fok: ☺
Előkészítés: A szamócákat alaposan mossuk meg, majd csípjük le a szárát.
Elkészítés:
A túrót villával törjük át, tegyünk bele kevés sót, adjuk hozzá a tojások sárgáját, 4 púpozott evőkanál grízt, és egy citrom reszelt héját. Az egészet alaposan keverjük össze. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük a túrós masszához, majd pihentessük fél órát.
3-4 evőkanál zsíron, vagy olajon pirítsunk meg 4-5 evőkanál zsemlemorzsát, tegyük félre, míg a túrógombócok kifőnek.
Egy lábasba tegyünk vizet forrni, majd a túrós massza pihentetése után vizes kézzel formázzunk gombócokat, amiknek a közepébe tegyük a szamócákat. Tegyük enyhén sós, forrásban lévő vízbe, óvatosan kavarjuk meg, nehogy letapadjon, majd főzzük ki. Ha a gombócok a víz tetejére feljöttek, 2-3 percig főzzük, majd szűrőkanállal szedjük ki, és még forrón forgassuk meg a pirított zsemlemorzsában.
Tálalásnál szórjuk meg porcukorral, esetleg adhatunk hozzá szamóca öntetet.
- Az öntet a következőképpen készül: a megmosott, kicsumázott epret cukorral, vaníliás cukorral turmixoljuk le. Adjuk hozzá a vizet, majd kevergetve főzzük fel.
Tipp:
- Puhább, könnyebb a túrógombóc, ha villával áttörjük a túrót, esetleg szitán, krumplinyomón keresztül nyomjuk.
- A tojásokat egészben is hozzá lehet adni a masszához, de könnyebb lesz a gombóc, ha a fehérjét felverjük.
- Egy kis darab túrós masszát lapítsunk szét a tenyerünkön, tegyük a közepébe az epret, majd körben takargassuk be, és formázzunk szabályos gombócot belőle. Ha valahol lyukas marad a gombóc, osszuk el rajta egyenletesen a túrót, esetleg a masszából tegyünk még hozzá.
- Tegyük a gombócokat lobogó vízbe, vigyázva, nehogy megégessük magunkat. Ha a gombócok feljöttek a víz tetejére, vegyük lentebb a lángot, és így főzzük azokat tovább 2-3 percig.
- Érdekesebbé tehetjük a túrógombócokat, ha a zsemlemorzsába 3 dkg kristálycukrot, és 4-5 dkg darált diót keverünk.
- Az öntetet nem kell tökéletesen simára turmixolni, nem baj, ha kisebb eper darabok maradnak benne.
Jó étvágyat!
Kapcsolódó cikkek
Epres pite

A szamócában megtaláljuk a tavasz minden üdeségét. A zamatos, piros gyümölcsből és egy remek tésztából készül az egyik legfinomabb sütemény, az epres pite.
Eper turmix

Friss, üdítő, laktató – és percek alatt elkészül!
Szamóca szörp

Kellemes üdítőital készíthető a legtöbb ember által kedvelt
földieperből, vagy ahogy régen is nevezték, a szamócából.