A déli Tisza-vidék kisparasztságának egyik nagy teljesítménye a ma hungarikumként számon tartott makói hagyma kinemesítése volt. Az ópusztaszeri emlékparkban ennek, 20. század eleji nemesítőinek, termelőinek állítottak emléket a makói hagymakertész Diós-család házának skanzenbe költöztetésével.


Az 1920-as évek állapotát tükröző ház és berendezésének érdekessége, hogy benne már keverednek a paraszti és polgári kultúra elemei. A 19. század második felétől a hagymatermesztéssel foglalkozó makói kisparasztok, sőt nincstelen zsellérek el tudtak indulni az anyagi gyarapodás és vele együtt a polgárosodás útján. Ezt az utat reprezentálja a Diósok élete is: a család a 20. század elejére már annyi vagyonnal bírt, hogy a város főutcáján vásárolt magának házat. A parasztházat már sok mindenben a polgári ízléshez alakították, korszerűsítették, átépítették: a tetejét cseréppel fedték be, a földet a szobákban hajópadlóval, a konyhában cementtel, az udvaron téglával borították, a falakat mintásra festették. A házban megmaradtak a szülők festett bútorai, de a hálószobába már modern fényezett bútorokat készíttettek az asztalossal. Ugyanitt, a hálószobában azonban, mint régen, állt a búbos kemence, ami nem is lehetett másképp, mivel a hagymatermesztés folyamatában is fontos szerep jutott neki, felette szárították ugyanis a dugványhagymákat. A makói hagyma ennek a köszönhetően nőtt nagyobbra más hagymáknál: a szárítással megakadályozták, hogy növény magot teremjen, így a következő évben ismét a fejét növesztette.


A ház udvarán a gazdasági udvar melléképületei állnak - hombár, kotárka, tyúkól, gyökérmosó, gémeskút, füstölő, árnyékszék és disznóól - a parasztházak szabadtűzhelye azonban már hiányzik.